Forrás: 
Thomas Edison

Mark Twain klasszikusa, a Huckleberry Finn hamarosan cenzúrázott verzióban jelenik meg az Egyesült Államokban: a rasszistának minősülő "nigger" szót rabszolgára (slave) cserélik, és más, kisebb változtatásokat is eszközölnek.

"Hatalmas kár, hogy egyetlen szó akadályt képezhet egy csodálatos olvasmányélmény és számos olvasó között" - fogalmazott Alan Gribben, a montgomeryi Auburn Egyetem angolprofesszora, az új kiadás ötletgazdája és szerkesztője. A gyakran n betűs szónak nevezett, vagy le sem írt kifejezés a Huckleberry Finn-ben 219-szer, a Tom Sawyer kalandjai című regényben pedig négyszer fordul elő. A várhatóan februárban megjelenő dupla kiadásban mindannyiszor a "rabszolga" szó szerepel majd a "nigger" helyett.

A cenzúrázást természetesen sok bírálat éri. Egyesek Twain egy 1888-as levelére hivatkoznak, amelyben az író kifejti, hogy a helyes és a majdnem helyes szó között akkora a különbség, mint a szentjánosbogár és a villámlás (angolul lightning bug és lightning) között. Gribben érvelése szerint ugyanakkor a sértő szó miatt fennáll a veszély, hogy a regények azoknak az irodalmi klasszikusoknak a listájára kerülnek, amelyeket Twain humorosan úgy jellemzett: azok a könyvek, "amelyeket az emberek dicsérnek és nem olvasnak".

A Twain-szakértő Gribben szerint gyalázkodó e-mailek özönét kapta az elmúlt időszakban, amelyekben azzal vádolják, hogy megszentségteleníti az irodalmi műveket. "Több levélben nem is említik a kifejezést. Kerülgetik, mint macska a forró kását" - jegyezte meg. Nézete szerint ez önmagában bizonyítja, hogy az emberek kényelmetlenül érzik magukat a szó miatt. A 69 éves Alan Gribben kifejtette, hogy korábban maga is ellenezte volna a szöveg megváltoztatását, egy ideje azonban elkezdte a rabszolga szót használni a nyilvános felolvasásokon, és azt vette észre, hogy a közönség így elfogadóbb volt. Elmondása szerint később középiskolai tanárok panaszkodtak neki arról, hogy már nem tudják olvasmányként kijelölni a két regényt - ez győzte meg végleg a módosított verzió szükségességéről. "Szeretnék választási lehetőséget biztosítani a tanároknak és mindenki másnak, aki kényelmetlenül érzi magát a 219-szer előforduló szó miatt" - hangsúlyozta.

A XIX. századi amerikai író egy másik szakértője, Stephen Railton, a Virginiai Egyetem professzora szerint Gribben tiszteletreméltó tudós, de az új szövegverzió "szörnyű ötlet". Railton szerint a regény nyelvezete Amerika múltját tükrözi, a cenzúrázott változat így nem hű ahhoz a korhoz, amelyben Twain írt. A kutató szerkesztésében egy változatlan szövegű verzió jelenik meg idén, amely külön magyarázó összefüggésekkel segíti, hogy az iskolai feldolgozás során körüljárhassák a rasszizmus és a rabszolgatartás kérdéseit. "Ha nem tudjuk ezt megtenni a tanteremben, akkor sehol sem tudjuk" - hangsúlyozta a tudós.

Gribben a "nigger" szó száműzése mellett más, kisebb változtatásokat is tett a regényekben, így például a Tom Sawyer kalandjai gonosztevőjét "Injun Joe"-ról "Indian Joe"-ra nevezte át. Az 1885-ben publikált Huckleberry Finn a negyedik legkevésbé kívánatos könyv az amerikai iskolákban Herbert N. Foerstal Banned in the U.S.A. (Betiltva az Egyesült Államokban) című munkája alapján. (MTI)