Forrás: AFP

Több mint ötven évvel halála után temették újra Raymond Chandler amerikai krimiírót. A hosszú álom szerzője most már neje mellett nyugszik.

Mintegy száz rajongó követte a helyszínen, amint az 1920-as évekből származó autók kíséretében megérkeztek Cissy Chandler hamvai a San Diego-i Mount Hope Temetőbe. A szertartást ugyanaz a lelkész végezte, aki 1959-ben az író temetését is celebrálta. A szertartás részeként egy, a pár újraegyesüléséről szóló emléktáblát is elhelyeztek a síron, amelyen Chandler A hosszú álom című regényéből vett idézet olvasható: "A halott férfiak súlyosabbak, mint az összetört szívek" (Dead men are heavier than broken hearts).

A pár több mint öt évtizeden át külön sírban nyugodott: az író a temetőben, felesége egy közeli mauzóleum kriptájában. Ez azért alakult így, mert Chandler halála előtt nem rendelkezett arról, mit tegyenek 1954-ben elhunyt felesége hamvaival. Azonban egy Chandlerrel foglalkozó történész, Loren Latker a szerzői írásai között több utalást is felfedezett, amelyek szerint az író felesége mellett akart nyugodni. Végül Aissa Wayne ügyvéd - John Wayne filmsztár lánya - segítségével tavaly szeptemberben sikerült meggyőzni egy Los Angeles-i bírót, hogy engedélyezze az újratemetést.

Az 1888-ban, Chicagóban született Raymond Chandler művei óriási hatást gyakoroltak a későbbi bűnügyi irodalomra. Állandó szereplője, Philip Marlowe a hardboiled (kemény stílusú) detektívregény-hősök mintapéldánya lett. Valamennyi regényét megfilmesítették, melyek közül a leghíresebb az 1946-ban Howard Hawks rendezte A hosszú álom volt, Humphrey Bogart és Lauren Bacall főszereplésével.