Alice Munro kanadai írónő nyerte az idei irodalmi Nobel-díjat. (Munróról és Mennyi boldogság! című kötetéről itt írtunk korábban, ez pedig egy interjú Sarah Polleyval, aki Munro A medve átjött a hegyen című novellájából rendezett filmet.)

Ő a díj 110-ik, illetve 13-ik női nyertese (nőt utoljára 2009-ben tüntettek ki, akkor Herta Müller volt a győztes). Kanadai születésű írót utoljára 1976-ban jutalmaztak, akkor Saul Bellow kapta a díjat.

A visszavonulását épp idén bejelentő 82 éves Munrót a győzelmi esélyesek között tartották számon. Az indoklás szerint Munrót finomra hangolt történetei és pszichológiai relaizmusa miatt díjazták, ő "a kortárs történetmesélés mestere". Az akadémia nem érte el, telefonüzenetet hagyott neki, a jó hírrel végül a lánya keltette hajnal négykor, akinél épp látogatóban járt.

Munro számos novelláskötete olvasható magyarul, a Park Kiadó gondozásában legutoljára a Mennyi boldogság! (eredetileg Too Much Happiness) jelent meg itthon.

Háziasszonynak csak elment

A nyilvánosságot általában kerülő Alice Munrót sokan mai Csehovként emlegetik (a címke eredetileg Cynthia Ozic-któl származik, Jonathan Franzen pedig azt mondta róla, hogy ő a világ legnagyobb novellistája, a legnagyobb kortárs észak-amerikai író.

A New Yorkernek 2012-ben azt nyilatkozta, hogy szinte véletlenszerűen kötött ki a novellánál, sokáig csak azért gyártott rövid történeteket, hogy felkészítse magát egy regény megírására. Az alább látható videóban pedig arról beszél, hogy talán azért lett sikeres az írásban, mert semmi máshoz nem volt tehetsége. Nem egy igazi értelmiségi és háziasszonynak is “csak elment.”

Történetei többsége Délnyugat-Ontario kisvárosaiban játszódik, és olyan nők a főszereplői, akik furcsa kapcsolatokba és kényelmetlen helyzetekbe kerülnek, és nem a társadalmi normák szerint cselekszenek.

Novelláit rendszeresen közölte többek között a New Yorker és a Paris Review, ez az óriási interjú az utóbbiból van, 1994-ből.

Munrót idén látogatta meg a New York Times, amikor az írónő bejelentette a visszavonulását. Ilyen képek készültek.

Alice Munro (leánykori nevén Alice Laidlaw) 1931-ben született a kanadai Winghamben. Már tinédzserkorában írni kezdett, első novellája, a The Dimensions of a Shadow 1950-ben jelent meg. Ekkoriban a Western Ontario Egyetemen tanult angolt, miközben pincérként vagy könyvtári segédként dolgozott (sőt, még dohányt is szedett), de 1951-ben otthagyta az egyetemet, hogy összeházasodjon James Munróval. (Három gyermekük született, közülük Sheila Munro 2002-ben írt gyermekkori emlékeiről memoárt.)

Férjével 1963-ban Victoriába költözött, ahol megalapították saját könyvesboltjukat Munro’s Books néven, ami a mai napig üzemel, annak ellenére, hogy a házaspár később elvált, Alice Munro pedig 1976-ban újra férjhez ment, a geográfus Gerald Fremlinhez.

Alice Munro első novelláskötete, a Dance of the Happy Shades 1968-ban jelent meg és egyből Kanada legnagyobb irodalmi elismerésével, egy főkormányzói kitüntetéssel (Governor General's Award)) díjazták. Tíz évvel később megjelent Who Do You Think You Are? című kötete szintén részesült ebben az elismerésben, ahogy az 1986-ban megjelent The Progress of Love is.

1971-es kötete, a Lives of Girls and Women (Asszonyok, lányok élete) elnyerte a Kanadai Könyvkereskedők Szövetségének Díját,  2009-ben pedig teljes életművéért ítélték oda neki a Nemzetközi Man Booker-díjat. Legutolsó, tizenharmadik kötete, a Dear Life tavaly jelent meg.

Meglepetések és biztos befutók

A Nobel-díjas kihirdetése sokszor meglepetést okoz. Tavaly a kínai Mo Jen nyerte a díjat (portrénk itt), 2011-ben Tomas Tranströmer svéd költőt díjazták (róla itt írtunk), akit bár évek óta az esélyesek között emlegettek, a könyvesboltok és az internetes kereskedők nem tartották raktáron a műveit, még az Amazonon is legalább egy hetet kellett várni arra, hogy az érdeklődők hozzájuthassanak egy Tranströmerhez (a Nobelprize.org oldalon tartott szavazás során pedig az is kiderült, hogy alig ismerik a műveit). 2010-ben szintén nem várt eredmény született: bár a világszerte ismert és népszerű Mario Vargas Llosa (portrénk itt) neve rendszeresen felmerült a díj várományosai között, akkor azt lehetett gondolni, hogy hasonlóan az előző évekhez, a Nobel-bizottság egy ismeretlen szerzőt fog választani, miközben a perui íróra senki nem számított.

Lent Doris Lessing látható 2007-ben, amint megtudja, hogy ő kapta a Nobelt.

Magyar esélyek Kertész után, fogadóirodák

A magyar irodalom köréből számos esélyes neve felmerült már az évek során. 2011-ben Krasznahorkai Lászlót emlegették, Esterházy Péter és Nádas Péter lehetőségeit pedig évek óta latolgatja a magyar és a nemzetközi sajtó. Az irodalmi Nobel-díjat 2002-ben Kertész Imre írónak ítélték "egy írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben", legfőképpen az 1975-ben megjelent Sorstalanság című regényéért. Kertészt akkor olyan vetélytársakkal nominálták, mint Philip Roth, John Updike, Thomas Pynchon vagy a dél-afrikai író, J. M. Coetzee, akit 2003-ban végül szintén kitüntetett a Svéd Királyi Akadémia.

A Nobel-díjasok kiválasztásáról semmilyen információ nem szivároghat ki, így az érdeklődőknek a fogadóirodák tippjei maradnak, amelyek nem a valódi esélyeket tükrözik, pusztán a fogadást kötők spekulációit. Idén, ahogy az elmúlt években szinte mindig, favoritnak számít Haruki Murakami (sőt, az oddsok alapján ő volt a legesélyesebb), de a lehetséges nyertesek közé számított Alice Munro (a későbbi nyertes esélyét négy az egyhez adták), Joyce Carol Oates és persze Nádas Péter is, akinek tavaly a Die Welt már előre odaítélte a díjat.A befutót eltalálni csak ritkán sikerül, Elfriede Jelinek vagy Harold Pinter díja (2004-ben, illetve 2005-ben) döbbenetet váltott ki a fogadókból, de a díjat 2006-ban elnyerő Orhan Pamuk győzelmét helyesen jósolták meg a szakértők.

Több százból öt + további érdekes adatok

Az 1896-ban elhunyt Alfred Nobel, a dinamit feltalálója végrendeletében rendelkezett arról, hogy minden évben a tudomány és irodalom öt kiváló képviselőjét jutalmazzák vagyonából. A díjat a fizikus akarata szerint a Svéd Királyi Akadémia ítéli oda, de a testület munkáját egy négy-öt fős bizottság segíti. A bizottság feladata, hogy tanulmányozva a jelöltek munkásságát, javaslatot tegyen az Akadémiának. A bizottság munkáját segíti a Nobel Intézet, amelyben különböző nyelvterületek specialistái ülnek.

A jelölésre körülbelül 700-800 szervezet és magánszemély jogosult: ebben a körben a svéd, a francia és spanyol akadémia tagjai szerepelnek, valamint a többi ország akadémiáinak humán területtel foglalkozó tagjai, irodalmat és nyelvészetet oktató egyetemi professzorok, az egyes országok írószövetségeinek elnökei és korábbi irodalmi Nobel-díjasok.

A január végéig beérkezett több száz névből minden év áprilisában választja ki a bizottság azt a szóba jöhető 15-20 szerzőt, akiket májusra már csak öt lehetséges jelöltre szűkít. Nyáron készülnek el a jelentések az öt szerzőről, sok olvasás és tájékozódás után. A Svéd Királyi Akadémia tagjai szeptemberben kapják meg a jelentéseket, amelyek alapján az öt közül egy szerzőre szavazni kell. A jelöltnek a szavazatok több mint felét kell megkapnia. A nevet október első napjaiban hirdetik ki.

A korábbi évek irodalmi Nobel-díjasainak listája itt érhető el, itt pedig egy csomó érdekességet találtok a díjról összegyűjtve, olyanokat például, hogy ki volt a legidősebb és a legfiatalabb nyertes, vagy, hogy 50 évig nyilvánosságra sem hozzák a jelöltek listáját.