David Shankbone: Nick Cave az Upstairs at the Square,
Writers and Artists Mixed rendezvényen olvas fel,
Union Square, Barnes & Nobles könyvesáruház, New York, 2009

Nick Cave (1957), az író valamikor a hetvenes években született meg Melbourne-ben, amikor volt gimnáziumi társaival felvették a Boys Next Door nevet, és már nem csak Lou Reed, David Bowie, Alice Cooper és Roxy Music feldolgozásokat játszottak, de a saját repertoárjuk is alakulni kezdett. A hetvenes évek végétől The Birthday Party néven működtek, elhagyták Ausztráliát és Londonba, majd Nyugat-Berlinbe költöztek. Cave sötét szövegvilága és drámai előadásmódja hamar sikeressé tette a zenekart a berlini underground világban, de az amúgy is nehéz természetű tagok a rengeteg alkohol és droghasználat miatt egyre kevésbé jöttek ki egymással, végül 1984-ben felbomlott a The Birthday Party. Cave még ebben az évben megalapította a Nick Cave and the Bad Seedst, amellyel legnagyobb sikereit érte el. Öt albumuk jelent meg a következő öt évben Berlinben. 1987-ben feltűntek Wim Wenders filmjében, a Berlin felett az égben, később többször is dolgoztak együtt a rendezővel. Aztán Nick Cave íróként is ismert lett.

A következő évben jelent meg Cave első könyve, a King Ink, amely versekből, dalszövegekből és drámákból állt össze, 1989-ben pedig kiadták a szintén Berlinben írt És meglátá a szamár az Úrnak angyalát című regényét (három évvel később jött Széky János fordítása a Holnap Kiadónál). A néma Euchrid Eucrow életének és halálának történetét húsz év múlva követte Bunny Munro szexfüggő házalóügynök életének és halálának története, a Bunny Munro halála még 2009-ben megjelent magyarul Polyák Béla fordításában.

Cave 2005-ben már forgatókönyvíróként is bemutatkozott John Hillcoat filmjében, az Ajánlatban. A rendező idei Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott új filmjének, a Lawlessnek is ő írta a forgatókönyvét. (A Bunny Munro halálának sztoriját pedig Hillcoattól kapta.) Összegyűjtött számszövegeit/verseit 2001-ben és 2007-ben is kiadták, magyarul 2005-ben a Jonathan Miller Kiadó jelentette meg válogatott lírai életművét olyan neves költők fordításában, mint például Tóth Krisztina, Parti Nagy Lajos és Kemény István.

Alábbi válogatásunkban olyan képeket közlünk, amelyek Nick Cave írói énjét mutatják meg és amelyekből kiderül, hogy William S. Burroughs óta ő a legelegánsabban öltözött író az angolszász világban.

Nick Cave a nyolcvanas évek elején

Nick Cave az És meglátá a szamár az Úrnak angyalát könyvét dedikálja, 1989

Colin MacDonald: Nick Cave a Bunny Munro halálából olvas fel egy részletet,
Edinburgh, 2009

David Shankbone: Nick Cave az Upstairs at the Square, Writers and Artists Mixed rendezvényen olvas fel, Union Square, Barnes & Nobles könyvesáruház, New York, 2009

Miss K (Blogspot): Nick Cave az Upstairs at the Square, Writers and Artists Mixed rendezvényen olvas fel, Union Square, Barnes & Nobles, New York, 2009, Miss K, Blogspot

Mockdock (Flickr): Nick Cave a Bunny Munro halálát dedikálja, London, 2009

Nick Cave a Bunny Munro halálát dedikálja, Manchester, 2009

John W. McDonald: Nick Cave az Ottawa International Writers Festivalon, 2009

John W. McDonald_Nick Cave az Ottawa International Writers Festivalon olvas fel, 2009

Steamboatbill (Flickr): Nick Cave a Dundee Literary Festivalon olvas fel, Dundee, 2009

Stefan Malzkorn: Nick Cave felolvas, Hamburg, 2009

David Richardson: Nick Cave az iTunes Festivalon olvas fel, London, 2009

Catstress (Flickr): Nick Cave az iTunes Festivalon olvas fel, London, 2009

Ericka Duffy: Nick Cave a Bunny Munro halálából olvas fel, Edinburgh, 2010