Kedden megjelent Kondor Vilmos Budapest Noir című regénye az Egyesült Államokban – puhakötésben és elektronikus kiadásban egyaránt. Az amerikai kiadója a Harper Paperbacks, szebb borítót is láttunk már.

Kondor Vilmos krimijeiben Gordon Zsigmond zsurnaliszta nyomoz a második világháborúba sodrodó, az azt éppen meg-, és túlélt Budapesten. Munkája során a zavaros magyar történelem politikai összeesküvéseibe, meghatározó alakjaiba botlik. Kondor Vilmos 2008-ban megjelent első művét, az 1936-ban játszódó, egy zsidó lány rejtélyes meggyilkolását felgöngyölítő Budapest Noir-t az elmúlt négy évben számos nyelvre lefordították, megjelent Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban, Hollandiában és Németországban is. Gordon Zsigmond története az idei Könyvhéten zárul majd le, akkor érkezik az ötödik, egyben utolsó rész.

Korábban:
Két nyomozó keres egy bűnügyet (kritika a Budapest romokban-ról)