Ma már csak keveseknek van ideje, türelme egy igazi nagyregény elolvasásához, és ehhez a szerzők is alkalmazkodnak.

Az élet sokszorosan koptatott tanulságait – szerelem, halál, magány, a boldogság és önmagunk keresése – maximum 200-300 oldalas kötetekben járják körül, legfeljebb megírják a második részt, ha van még lehetőség a témában, vagy jó volt az első könyv fogadtatása. A szépirodalomból terjedelmi elvárások miatt így lesz lektűr, a szereplők személyiségrajzából pár vonallal megrajzolt kroki, a regény világából pedig jóformán az igékig lecsupaszított cselekményszál.

Zanzásított Bovaryné

A vélt olvasói igényeket követhette Grégoire Delacourt is, amikor új regényét, a Vágyaim listáját próbálta méretre szabni. A francia szerző a reklámszakmából érkezett, tehát pontosan ismeri a fogyasztói ingerküszöböt és a türelem határait. A precíz adagolás sikerhez vezetett: az először 2012-ben kiadott kötet eddig közel félmillió példányban kelt el, színdarab és film készült belőle.

A Vágyaim listája leginkább egy zanzásított Bovarynére emlékeztet: unatkozó, molett francia feleség egyszerű, mégis beteljesületlen vágyairól mesél. A férjéről, aki mellett sok szenvedés és igazságtalanság ellenére – vagy éppen ezért? – kitartott.

Nap nap után egyformán telik az élet a vidéki Arras városában, ahol még a pletykák is álmosítóak. Némi szórakozást csak a vágy (vagy inkább bevásárló) listák összeállítása és a Tündérujjak című szakmai blog szerkesztése jelenti a varrónőként dolgozó hősnő, Jocelyne számára. A gyerekek kirepültek, a szeretett anya halott, a memóriazavaros, idős apa ápolásra szorul – átlagosnak mondható gondok, fájdalmak árnyalják Jocelyne napjait, aki mindezek ellenére szeretni akarja életét, örül az apró sikerélménynek.

Az olvasó szereti a bevált brandeket

„Kopog-kopog a rossz, vidéki valcer, és fáj és mély, mint egy Chopin-keringő” – ugrik be Flaubert mellett Kosztolányi is, de a párhuzamok csak a kötet feléig tartanak ki, a keserédes, naplójellegű regény innentől gyökeresen megváltozik. A Tündérujjak-blog sikeres lesz, az arrasi varrónő pedig váratlanul hatalmas lottónyereményhez jut, amitől minden a feje tetejére áll. Jocelyne házassága felborul, a változás új bánatot és boldogságot, életcélokat hoz a főszereplőnek.

Delacourt érzékenyen formálta meg Jocelyne karakterét. Stílusa hiteles, közvetlen, romantikus, nyoma sincs benne affektálásnak. Bár itthon sem példa nélküli, hogy férfiak írjanak asszonyregényt, szinte biztos, hogy a francia szerző kapott női segítséget. A jól kidolgozott személyiségrajz kezdetben statikus, az állandóság érzetét ismétlések erősítik, a főhős rendszeresen felidézi vágyainak listáját a vasalótól a divatos táskán át a Porsche Cayenne-ig. Az autót tulajdonképpen Jocelyne férje, Jocelyn szeretné igazán, a nő legalábbis így hiszi, és tévedése rávilágít kapcsolatuk felszínességére.

Ahogy haladunk előre a regényben, az eleinte még szükségesnek, hatásosnak tűnő ismétlések egyre feleslegesebbé válnak. Tényleg szívszorító, hogy Jocelyne apja hatpercenként mindent elfelejt, és a hősnőnek újra és újra meg kell ismerkednie vele, hat percbe sűrítve egész közös életüket, de a jelenet ötödszörre vagy hatodszorra már csak fárasztó, elvégre az olvasók többsége nem amnéziás.

A rövid távú memória elvesztésére ráadásul egy teljes film épült, a Memento, de nemcsak ez a momentum lehet ismerős vagy filmszerű Delacourt kötetében. Felsejlik a francia Csokoládé vagy a Júlia és Júlia sztori, amelynek hősnője szintén egy blog révén válik népszerűvé.

A Vágyaim listája hozott anyagból épül, és ez – amellett, hogy megkönnyíti az író dolgát – egyfajta véleménynyilvánítás lehet: az irodalom termék, és az olvasó szereti a bevált ízeket, brandeket.

Az író egy kicsit elkapkodta a végét

Egyértelmű társadalomkritika, hogy Jocelyne kívánságlistáján szinte csak tárgyak és márkanevek szerepelnek, és hogy a boldogság keresése a regényben összekapcsolódik a fogyasztással. De azért ezt 2014-ben már nem nevezném átütő felismerésnek.

A Vágyaim listájának második, mozgalmasabb fele elnagyoltabb. Ekkor ismerhetnénk meg az addig csak Jocelyne perspektívájából bemutatott férjet, de Jocelyn nem válik hús-vér emberré. A fejezetben, amely kvázi róla szól, egyes szám harmadik személyben, elidegenítve szerepel, indokairól csak annyit tudunk meg, amennyit a felesége gondolt.

Delacourt érezhetően fontosabbnak tartja a hősnő életének első időszakát, a lottónyeremény után történteket pedig nem dolgozza ki igazán. Az események szintjén ugyan minden a helyére kerül, a bűnös elnyeri büntetését, és sok év után visszatér Jocelyne életébe a szerelem, de az erről szóló részek már erőltetett tempóban peregnek. Mintha Delacourt csak muszájból varrta volna oda a folytatást, mint gombhoz a kabátot. De azért a Vágyaim listája nem fércmű, a maga kategóriájában kifejezetten nívós regény.

Koncz Tamás

( Grégoire Delacourt: Vágyaim listája, ford. Tóth Réka, Park Könyvkiadó, Budapest, 2014. 188 old., 3500 Ft. )