kötve-fűzve

Castro emlékiratainak bemutatóján újra kiállt a nyilvánosság elé

A volt kubai elnök, Fidel Castro egyre ritkábban jelenik meg a nyilvánosság előtt – két kötetes, ezer oldalas memoárjának bemutatóján azonban hat órát is eltöltött. Az idő gerillája című emlékirat Katyuska Blanco újságírónak adott interjúin keresztül mutatja be Castro életét gyerekkorától 1958 decemberéig, a kubai forradalom győzelméig, Fulgencio Batista rezsimjének megbuktatásáig.

A Kommunista Párt lapja, a Granma szerint a Havana Convention Centre-ben tartott hosszú bemutató alatt számos téma felvetődött, Castro beszélt a világ eseményeiről, a technológia fejlődéséről, üdvözölte az ingyenes oktatáshoz való jogukért kiálló latin-amerikai diákokat. Dicsérően szólt Hugo Chavez elnökről, akinél Castro szerint többet még senki nem tett Venezueláért. Az egykori elnök szerint a kubai vezetők rosszul gondolják, hogy önmagában a szocializmus megvalósítása minden gazdasági problémát megold a szigeten. „A mi feladatunk harcolni az utolsó percig az országunkért, a bolygónkért és az emberiségért” – idézi Castro a bemutatón elhangzott szavait a Granma.  

A 85 éves Fidel Castro legutóbb tavaly áprilisban jelent meg a nyilvánosság előtt. 49 éven át állt a szigetország élén, 2006 júliusában egy államtitokként kezelt betegség arra kényszerítette, hogy átadja a hatalmat öccsének, Raúlnak. A Reuters képei alapján Castro most jól van, még mobiltelefont is használ, amit csak öccse hatalomra kerülése után engedélyeztek Kubában.

Címkék: Fidel Castro, hír, emlékirat, memoár, Kuba

Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Szerzők

Kelt renton Bódi Tamás napifix GergoV vinczebarbara pethoandras vorakanita domotoragi puskar RónaiAndrás natashak jolsvaijulia ivantunde csernaszabo babiczkytibor lakatospetya bujdosobori glozik fiathtitanilla lavicskazsuzsanna lakatosistvan timaranetta ottanna gesztesianita sethy piroskadar szaboandras nemethrahel Yakz Corot kötvefűzve Pallag Zoltán Göndöcs Tamás antalnikolett salino

Utolsó kommentek

Facebook