A legjobb szándékok – hasonlóan Ingmar Bergman más műveihez – önéletrajzi ihletésű munka. Kicsit dokumentumregény, kicsit forgatókönyv, kicsit krónika, azonban egyik sem igazán. Bergman saját szülei történetét meséli el azok találkozásától a saját születését közvetlenül megelőző időkig.
Cormac McCarthy: a felkiáltójelnek nincs helye az irodalomban

McCarthy élénk érdeklődése a természettudományok iránt széles körben ismert. Most egy kvantumfizikus életrajzának szerkesztését vállalta. A Nem vénnek való vidék és a Határvidék-trilógia írója egy fizikaprofesszor, Lawrence M. Krauss könyvét, a Quantum Man: Richard Feynman’s Life in Science-t gondozta. Krauss, mint mondta, izgatott volt, amikor McCarthy önként jelentkezett a feladatra. McCarthy bevallása szerint még soha nem vállalt hasonlót, de annyira megszerette a könyvet, hogy még jobbá akarta tenni. A munka során a szöveg több változáson is átesett, az elején McCarthy megígértette Krauss-szal, hogy minden felkiáltójelet és pontosvesszőt kivehet a szövegből, mert szerinte ezeknek nincs helye az irodalomban, és több ponton is javasolta, hogy fogalmazzák át a szöveget. Krauss szerint az, hogy a kiadáson szerepel McCarthy neve is, az egyik legnagyobb megtiszteltetés, amit el tud képzelni.
Címkék: Cormac McCarthy, fizika, életrajz, kézirat

A Nobel-díjas szerző 2001 és 2003 között írt naplója Mentés másként címmel kerül a boltokba. A könyvben Kertész Imre beszél súlyosbodó Parkinson-kórjáról, amely miatt át kellett térnie a számítógépre, ír Budapestről Berlinbe való költözéséről és a Nobel-díjról.
Címkék: hír, Kertész Imre, önéletrajz, magyar irodalom, kortárs magyar, Magvető

Tavaly év végén magyarul is megjelent Lisa Rogak Kísértetszív című életrajzi könyve Stephen Kingről. A regény pont jó a rajongóknak: nem ragad le az adatok ismertetésénél, helyette elsősorban emberi oldaláról mutatja be az írót. A legnépszerűbb horrorszerző jó ismerősünk lesz a végére. Szia, Steve.
Címkék: Stephen King, életrajz, kritika, Európa Könyvkiadó
Még mindig nem találtál jó ajándékot a fa alá? A könyv tuti siker, adunk is rögtön néhány ötletet, melyiket érdemes választani. Divatos vámpír-thriller, beszélgetőskönyv, ínyencreceptek, képregény - az idei karácsony slágerei.
Címkék: karácsony, összeállítás, vámpírregény, képregény, útikönyv, ismeretterjesztő, interjúkötet, gasztro, krimi, életrajz

A Bors egyik újságírója lejegyzi a névtelenségbe burkolózó luxusprostituált vallomásait. Ennek alapján mindenki arra számít, végre bepillantást nyerhet egy eddig sosem látott, rejtélyes, érzéki és piszkos világba. Nem csoda, hogy a könyv szinte megjelenése óta az eladási listák élén áll. Nagy kár, hogy ehhez képest a Hamis gyönyör csak gyengécske regénykezdemény, amelyről alig hihető, hogy valódi történeten alapszik, viszont komoly gyerekbetegségekkel küzd.
Címkék: kritika, életrajz, Art Nouveau
Kovács Katival és hagymásbabbal ünneplik Bud Spencer önéletrajzát

Csütörtökön lát napvilágot magyarul Carlo Pedersoli, közismertebb nevén Bud Spencer Különben dühbe jövök című önéletrajza a Nyitott Könyvműhely gondozásában. A megjelenést a rajongók hatalmas Bud Spencer-bulival ünneplik november 27-én, szombaton a Dürer kertben.

Utolsó kommentek