kötve-fűzve



Julian Barnes kapta a Man Booker-díjat

 

Bejött a papírforma: a fogadóirodák listái szerint legesélyesebbnek tartott Julian Barnes kapta idén a britek legrangosabb díját, a Man Bookert. A 65 éves Barnes az angolok egyik dédelgetett írókedvence, aki régóta nagy ismertségnek örvend. (Bridget Jones például eredetileg a könyv-változatban tőle tudakolja a partin a klotyó irányát, csak a filmben lecserélték az írót Salman Rushdie-ra.) Barnes már négyszer szerepelt a díj döntősei között (az ún. shortlisten) az elmúlt 25 évben, de csak most sikerült neki nyernie is The Sense of an Ending című regényével, amely gyermekkori barátok párhuzamos életútjait mutatja be. 1984-ben Flaubert papagája, 1998-ban Anglia, Anglia (erről a regényről írtunk is), 2005-ben pedig Arthur and George című könyvével került fel a díj szűkített listájára. A díj kb. 17 millió Ft-nak megfelelő pénzjutalommal jár. A Booker-díj idei hatos listáján

Barnes mellett két elsőkönyves angol író - Stephen Kelman (Pigeon English) és A. D. Miller (Snowdrops) -, két kanadai szerző - Patrick deWitt (The Sisters Brothers) és Esi Edugyan (Half Blood Blues), valamint Carol Birch brit írónő szerepelt (Jamrach's Menagerie). A zsűri gyorsan – fél óra alatt – és egyhangúan hozta meg döntését. Magyarul az Ulpius-ház adja ki Julian Barnes könyveit, a kétezres években hat regénye jelent meg náluk.

Címkék: hír, brit irodalom, Man Booker-díj, irodalmi díj

0 Komment | 0 Reblog! |
0
Tovább »

Philip Roth kapta a Man Booker-díjat

A Portnoy-kór és az Amerikai pasztorál amerikai szerzőjét évek óta az irodalmi Nobel-díj várományosaként emlegetik. Egyelőre még nem sikerült megkapnia, viszont az angol nyelvterület legtekintélyesebb irodalmi díját, a Man Bookert most 2011-ben neki ítélték oda.

Címkék: Philip Roth, irodalmi díj, Man Booker-díj, hír, észak-amerikai irodalom

0 Komment | 0 Reblog! |
0
Tovább »

Nem a meleg szex a lényeg

Meleg nevelődési regényként tartják számon Alan Hollinghurst A szépség vonala című könyvét, pedig a főszereplő srác parkban és strandkabinokban bonyolított szerelmi élete csak mellékszál. Nick lehetne hetero is. A lényeg, hogy szegény bölcsész létére dühödten vágyik a kokóval és kaviárral doppingolt gazdag toryk ízléstelen életére, és ennek eléréséért mindent felad magából. Ennek a drámája A szépség vonala. Figyelemreméltó könyv; olyan, amin órákon át lehet vitatkozni. A nyolcvanas évek Angliájának A nagy Gatsbyje.

Címkék: Scolar, kritika, brit irodalom, Man Booker-díj, Alan Hollinghurst

0 Komment | 0 Reblog! |
0
Tovább »

A kémíró nem kér a díjakból

John le Carré brit kémregényírót életműve elismeréseként jelölték az angol nyelvterület legrangosabb irodalmi díjára, a Man Bookerre, de a szerző kérte, vegyék le a jelöltek listájáról. A 79 esztendős Le Carré azt mondta, az elismerés hízelgő, de nem versenyez irodalmi díjakért. A zsűri elnöke visszautasította a kérést, John le Carré neve marad a listán. Minden évben elismerik az azévi legjobb regényt, és minden második évben egy életmű-díjat is kiosztanak. Ez utóbbira jelölte a háromtagú zsűri a kémszerzőt. John le Carré mellett még 12 író szerepel az esélyesek listáján, többek között Philip Roth is (itt az összes jelölt). A díj 60 ezer fonttal (18,2 millió forinttal) jár. A végső győztest május 18-án hirdetik ki. John le Carré több mint 20 könyvet írt, Graham Greene mellett ő a kémregény másik nagy klasszikusa. Le Carré maga is dolgozott hírszerzőként a brit hadseregben. Hírnevét az 1963-ban megjelent A kém, aki bejött a hidegről című regényével alapozta meg, legnagyobb művének a Karla-trilógiát tartják. Magyar nyelven az Agave adja ki műveit. (MTI)

Címkék: John le Carré, hír, Man Booker-díj, irodalmi díj

0 Komment | 0 Reblog! |
0
Tovább »

Howard Jacobson The Finkler Question című könyve nyerte idén a britek rangos irodalmi díját, a kb. 15 millió Ft-os nyereménnyel járó Man Bookert, ami azért meglepő, mert ez az első díjnyertes humoros könyv a Booker 42 éves történetében. A regény nem éppen vicces történet, egy melankolikus ex-BBC producerről szól, aki zsidó akar lenni, de vannak benne nagyon komikus jelenetek. Az eredmény kihirdetése után a könyvbloggerek máris egy új irodalmi műfaj divatját jósolják, a vicces szépirodalomét. Howard Jacobson, aki magát csak a "zsidó Jane Austen"-ként emlegeti, eddig két alkalommal szerepelt a díj esélyesei között, de mindkétszer kiesett. "Kezdtem magam úgy érezni, mint az író, aki soha de soha nem kaphatja meg a Bookert - vallotta be. "Olyan régen vágyom erre. Volt bennem keserűség, bolond lennék tagadni, de ez most elmúlt. Fel vagyok fedezve" - nyilatkozta szarkasztikusan az író. " Annyira elegem volt már, hogy állandóan úgy emlegettek: 'az alulértékelt Howard Jacobson'". A 68 éves író eddig 11 regényt írt, kiadója szerint a mostani Jacobson egyik legjobbja. A szavazás mindenesetre szoros volt: 3:2 arányban győzött Jacobson, de azt már nem lehet tudni, ki volt, aki majdnem elvitte előle a díjat.

Címkék: Man Booker-díj, irodalmi díj, brit irodalom

0 Komment | 0 Reblog! |
0
Tovább »

Csalódást okozott a Man Booker-díj rövid listája

Ma jelentették be a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerésének számító Man Booker ún. "rövid listáját", vagyis azt a hat könyvet, ami közül a zsűri végül ki fogja választani az elmúlt év legjobb angol nyelven írt regényét. A közzétett lista sokaknak okozott meglepetést, kimaradt róla ugyanis a két legesélyebbnek tartott könyv.

Címkék: hír, Man Booker-díj, irodalmi díj

0 Komment | 0 Reblog! |
0
Tovább »