Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Ezt csináld a Költészet napján!



Tíz budapesti program, amiben érdemes résztvenni április 11-én. Ráadásul nem is csak József Attila született ezen a napon, úgyhogy egy remek humorú halott amerikai íróra is emlékezhetünk!

Tovább
0

Bizarr, sebzett történetekkel újít az Európa



Iceberg Slim kötetével indítja útjára új, Transz című sorozatát az Európa Könyvkiadó, amelyben bizarr, határsértő műveket, sötét sorsokat, kockázatos életeket, sebzett történeteket, radikális gondolatokat adnak közre.

Iceberg Slim tizennyolc éves korától több mint két évtizeden át volt strici, karrierjének végül egy börtönbüntetés vetett véget 1960-ban. Több mint négyszáz lány dolgozott neki. Becenevére - Iceberg Slim: 'nyurga jéghegy' - azzal szolgált rá, hogy vézna volt, és hidegvérét még a leghúzósabb helyzetekben is megőrizte. A Strici voltam című memoárja augusztus végén jelenik meg magyarul, Gerhes Gábor borítóját nálunk láthatjátok először.

Tovább
0

Az orosz fantasztikum Pelevintől a Harry Potter-klónig



A spekulatív irodalommal foglalkozó honlap, az SFmag.hu ezúttal Oroszországra figyel, és heteken át külön tematikus összeállítást szentel az onnan jövő spekulatív művészetnek. Az orosz fantasztikum a rendszerváltás után jóval kevesebb publicitást kapott mind a kiadók, mind az irodalomtudomány részéről, ugyanakkor az érdeklődés növekszik iránta. Ezért döntött úgy az SFmag stábja, hogy régi és új szerzőkről beszélve ízelítőt ad ebből a szerteágazó világból.

Tovább
0

Oravecz Imre és KAF Visegrádon



A Fiatal Írók Szövetsége második alkalommal rendezi meg nyári táborát július 24. és 28. között Visegrádon. Az érdeklődők ezúttal Barnás Ferenccel, Térey Jánossal, Oravecz Imrével, Bartis Attilával és Kovács András Ferenccel találkozhatnak, bekapcsolódhatnak a műhelymunkába, a felolvasásokba.

Tovább
0

Szülinapot ünnepel a Rukkola



Nagyszabású születésnapi bulira készül a rukkola.hu, a közösségi könyvcserélő portál. Július 11-én 18 órától, a wndrlnd romkocsmába szervezett első szülinapjukon koncertekkel és rengeteg ajándékkal várják a közönséget. A rukkola tavaly július 10-én indult, azóta húszezres felhasználószámot ért el és élő közösségi életet teremtett a könyvek körül.

Tovább
0

Szekszárdi alkotótábor kezdő íróknak



"Magasiskola" címmel írói alkotótábort és mesterkurzust szervez a Mészöly Miklós Egyesület és az A PAD Egyesület. A táborba kezdő írókat és az irodalmi alkotás iránt érdeklődőket várnak. A foglalkozásokat ismert írók és költők, köztük Baranyai László, Garaczi László, Győrffy Ákos, Kukorelly Endre, Nagy Ildikó Noémi, Péterfy Gergely, Szkárosi Endre és Tóth Kriszta, valamint a SlamMűhely: Kövér András és Tengler Gergely tartják.

Tovább
0

Ismét Budapesten a Hay Fesztivál



A 25 éve alapított Hay Fesztivál mára a világ egyik legjelentősebb kulturális eseménysorozatává nőtte ki magát, melyet öt kontinens tizenegy városában rendeznek meg. Május 17-21. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Közép-Európai Egyetemen és az Akvárium Klubban nemzetközi hírű írókkal, gondolkodókkal, zenészekkel találkozhat a hazai közönség a Budapesti Hay Fesztiválon. A magyar fővárosba látogat többek között az egyik legjelentősebb amerikai regényíró, Nicole Krauss, itt lesz Carl Bernstein, amerikai oknyomozó újságíró, a fesztivál alapító igazgatója, Peter Florence pedig Esterházy Péterrel beszélget majd. Ízelítő a programból.

Tovább
0

Nyári tábor képregényeseknek



Végre a nyár küszöbén vagyunk, mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint az, hogy a különböző nyári táborok kiírásai kezdenek fel-felbukkanni a neten. A 5Panels és a Magyar Képregényalkotók Kulturális Egyesülete elindította a jelentkezést első képregénytáborukba, ahová 14 éves kortól várják a rutinos és kezdő rajzolókat.

Tovább
0

Ötezer könyv bolyong az országban



5 éves a Veszíts el könyvet! Az évfordulóhoz kapcsolódóan ma 15 órától közös olvasást és könyvelhagyást tervez az akció magyarországi elindítója, az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár az Árpád-kertben. Bárki mehet, akinek kedve van a közös olvasáshoz, majd könyvelhagyáshoz. A könyves flashmobokhoz hasonlóan itt is lesz közös, tízpercnyi olvasás (mindenki a saját könyvét persze), majd a könyvet vagy elcserélhetjük mással, vagy elhagyhatjuk egy jól látható helyen. Az akcióhoz nyereményjáték is kapcsolódik, a nagy könyvelhagyó hétvége részletei itt.

Tovább
0

Február 14.: olvass és ajándékozz könyvet!



A nemzetközi könyvajándék nap (International Book Giving Day) új, önkéntes olvasásnépszerűsítő kezdeményezés, elsősorban gyerekeknek. A 2012-ben indult akció keretében minden február 14-én különböző programokba futhatnak bele a gyerekek és a felnőttek. A résztvevők új vagy jó állapotú könyvet ajándékoznak másoknak. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, a lehetőségek végtelenek: ajándékozhat csak úgy, hagyhat könyvet nyilvános helyen, hogy valaki rátaláljon, adományozhat köteteket kórházaknak, könyvtáraknak, jótékonysági szervezeteknek. Budapesten két program is lesz a Book Giving Day keretében.

Tovább
0

Előbújnak az űrkatakombákból



A sci-fi kommersz termék vagy művészet? Tematika vagy önálló műfaj? Van-e minőségi sci-fi irodalom hazánkban? Hogyan kapcsolódnak mindehhez a társművészetek: a film, a zene? A Szépirodalmi Figyelő és a Fiatal Írók Szövetsége közös szimpóziuma, a Nagy Sci-Fi Reboot ezekre a kérdésekre keresi a választ. December 19-én 17 órától kerekasztal-beszélgetésekkel, előadásokkal, filmvetítéssel és sci-fi klasszikusok filmzenéiből komponált DJ-szettel várják az érdeklődőket.

Tovább
0

Elnökgyilkosság nem rondíthat a karácsonyba



A karácsonyi rohamra kiadott könyvek kínálata színes és erős, de nem feltétlenül teszi vidámabbá, szeretetteljesebbé majd az ünnepi hangulatot. Cormac McCarthy és Vaszilij Grosszman a negyvenes évek elejének kegyetlen amerikai és orosz világával, Stephen King rákos baráttal alapozza meg a hangulatot, jön Puzsér Róbert, Jonathan Franzen, valamint Magda, a bestia és egy szakácskönyv másnapossághoz. Végre magyarul is olvasható kultkönyvek, Tolkien- és Dickens-ünnep, mackók minden mennyiségben és habcsókos mesék az ünnepi könyvkínálatban.

Tovább
0

Ez egy könyv, válaszolja a majom. Gyerekkönyvek őszi estékre



"Egy öregemberről akarok mesélni, egy olyan öregről, aki egy szót sem szól már, arca fáradt, túl fáradt ahhoz, hogy mosolyogjon, túl fáradt, hogy haragudjon" - kezdi egyik szokatlan meséjét Peter Bichsel. Az egyre sötétebb és hosszabb őszi estékre abszurd, indiános, dundi-bolyhos, könyvnépszerűsítő és tanító szándékkal írt meséket válogattunk.

Tovább
0

Egész nap olvassunk Csillagok háborúját!



A Csillagok háborújáról nem feltétlenül a könyvek jutnak az eszünkbe, pedig nemcsak az eredeti trilógia vagy a később moziba került részek jelentek meg ilyen formában. A filmekhez többé-kevésbé kapcsolódva rengeteg jelent meg, ezek új karakterekkel, történetekkel bővítették a Star Wars-univerzumot. Érdekesség, hogy például az Új remény (az első trilógia első része) három kiadónál is megjelent magyarul, és a kilencvenes évek első felében a hazai könyvpiacot is elárasztották a különböző Csillagok háborúja-sztorik (a Valhalla Páholy és a Szukits Kiadó könyveit érdemes keresni).

Tovább
0

Mit olvass a vakáció alatt?



Pénteken, június 15-én lesz az utolsó tanítási nap az általános és középiskolákban. A Teach.com összeállított egy részletes, 101 könyvet tartalmazó folyamatábrát, hogy segítsenek kiválasztani a középiskolásoknak (és a felnőtteknek), milyen könyveket olvassanak a nyári szünet alatt.

Tovább
0

Balatoni kalandok és holdutazás: ma startol a 11. Gyermekkönyvnapok



A felnőtteknek szóló könyvheti újdonságok után szétnéztünk, milyen friss kötetekkel készülnek a kiadók a gyerekolvasóknak. Lesz balatoni kalandregény, afrikai utazás, nem olvasásra, hanem minden másra szánt könyv, találni focis, apás meséket, és persze mindenféle furcsa lényekről szóló történeteket is. Jön az új Bogyó és Babóca, Rumini és Boribon is.

Tovább
0

Négy napra irodalommal telítődik Budapest



Ma kezdődik a 83. Ünnepi Könyvhét, amelyet számos program, fesztivál kísér. Budapesten irodalmi sétákon, különleges felolvasásokon vehetünk részt, belekóstolhatunk az európai irodalomba - boltban, presszóban, levéltárban, focipályán, a Dunánál, a Palotanegyedben. Programajánló.

Tovább
0

Strandkönyvek az elcseszett bolygón: csütörtökön kezdődik a Könyvhét



Míg a Nemzetközi Könyvfesztivál elsősorban a világirodalomról szól, addig az Ünnepi Könyvhét reflektorában a magyar szerzők könyvei kerülnek. A csütörtökön kezdődő 83. Ünnepi Könyvhét és 11. Gyerekkönyvnapok kínálata különösen gazdag: az elmúlt két hónap skandináv könyvdömpingje után igazi felüdülésként hat, hogy folytatódnak a legsikeresebb magyar krimisorozatok, illetve Zugló rendőrkapitánya is kipróbálta magát a regényírásban, továbbá a könnyed nyári strandolvasmányok kínálata is frissül. Ráadásul végre friss magyar verseket olvashatunk, lesz új Darvasi László, Parti Nagy Lajos, Spiró György. Ma a felnőtteknek, szerdán a gyerekeknek szóló könyvekből mutatunk ízelítőt.

Tovább
1

Független könyvesboltok éjszakája Budapesten



Április 20-án, a Könyvfesztivál ideje alatt rendezik meg az első Kis Könyves Éjt, amelyhez 21 kis, független könyvesbolt csatlakozott. A boltok egészen éjfélig tartanak nyitva, különböző programokkal, külföldi és magyar művészekkel, koncertekkel várják az érdeklődőket.

Tovább
0

Így néz ki Bovaryné és Sam Spade a fantomképeken



Az irodalmi művek személyleírásai alapján készít fantomképet Brian Joseph Davis egy törvényszéki szoftver, a Faces ID segítségével. A program több mint tízezer arcrészletet tárol, melyekből a megadott jellemzők szerint lehet kiválogatni a legmegfelelőbbeket és elkészíteni a fantomképet, például a képen látható Bovarynéról vagy Sam Spade-ről.

Tovább
0

Így rangosolják a világirodalmat a legnagyobb amerikai és brit szerzők



A Bibliánál nagyobb remekmű az Odüsszeia és az Isteni színjáték - legalábbis ez derül ki a The Top Ten: Writers Pick Their Favorite Books című kiadványból.

Tovább
3

Kunsági homokba fojtott életek



A kiskunsági, kétvízközi világban megrekedt az idő: betyárok, parasztok, szélhámosok, háztáji és vadon élő állatok, őshonosok és idegenek járják sajátnak hitt életútjukat, amelyek alapvetően mégis ugyanolyanok. A kiábrándultság, a rezignáltság, a boldogulás új lehetőségeinek keresése és a hazug reményekből fakadó bűn kíséri mindegyiket. Halász Margit Gyöngyhomok című regényében a mese és a valóság, a romantika és a realizmus keveredik, sajátos hangulatot adva ezzel a könyvnek. A Gyöngyhomok-ban a mese, a mesélés természete hasonló a folyton kavargó homokéhoz, amely a kétvízközi világot védelmezőn elrejti - vagy éppen megfojtja.

Tovább
0

A magyar szuperhősök köztünk élnek



Vasárnap a Hungarocomixon kiderül, ki az Év Magyar Szuperhőse. A Magyar Képregény Szövetség új kezdeményezéséhez felkért egy háromtagú zsűrit (Karafiáth Orsolya költőt, Winkler Nóra műsorvezetőt és Para-Kovács Imre újságírót), hogy segítsenek megtalálni azt az embert, aki igazi hősként dolgozott a közösségért az elmúlt évben. A szuperhősjelöltekre ma éjfélig lehet szavazni a kepregeny.net oldalon, a címet a Hungarocomixon adják át.

Tovább
0

Cuki halott kislány és zombik a Képregényfesztiválon



Megjelenik magyarul a Walking Dead és a Lenore, Hellboy is visszatér, Scott Pilgrim pedig az utolsókat rúgja. Egyelőre nem folytatódik a Sandman és a Berlin, színre lép viszont egy furcsa magyar szuperhős és egy csúcskategóriás harci robot. Szombaton új helyszínen, a Dürer kertben rendezik meg a hetedik magyar Képregényfesztivált, a belépő 500 Ft. Az újdonságok között válogattunk.

Tovább
0

Kékpöttyös elefánttól az álmatlan bárányig: gyerekkönyv-újdonságok a Könyvfesztiválon



Újrarajzolt klasszikusok, észt Sári és Samu, színes holland autósmese, balatoni tündérregény, Berg Judit új Maszat-könyve, a népszerű Alma együttes kottafüzete és egy izgalmas "zöld" könyv, ami környezettudatosságra tanítja a gyerekeket - szülőszemmel ezek a legfontosabb újdonságok az április 14-17. között megrendezett 18. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Mesekönyvek és gyerekprogramok közül válogattuk ki a legérdekesebbeket.

Tovább
0
«
12

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS