Éjfélkor startolt az első magyar közösségi könyvcserélő oldal, a rukkola.hu, ahol a felajánlott könyveket csereberélhetik egymás között a felhasználók. A szabály: ha valaki a honlapra felrak (azaz rukkol) mások által elvihető (azaz happolható) könyvet, akkor választhat magának a többiek által feltett könyvek közül. A csereberélők felveszik egymással a kapcsolatot, így új ismeretségek is születhetnek.

A rukkola.hu hatvan könyvvel startolt, a vasárnapi tesztidőszak alatt kétszáz példányt töltöttek fel rá, néhány órával az indulás után pedig már több mint hatszáz könyv vár arra, hogy elhappolják. A honlap egyik elindítója, Kun Gabi a Kötve-fűzvének elmondta, a közösségi könyvcserélő oldal ötlete először 2008-ban merült fel, és aztán most kerültek elő újra az akkori ötletek.

Az alapszabályok már működő amerikai könyvcserélő oldalak modelljei alapján születtek. A rukkolásokkal pontokat és plecsniket lehet szerezni, amikkel elhappolhatók a könyvek. A csere egyszerű szabályok szerint megy: kell egy Facebook-fiók, legalább öt olyan példányt kell feltölteni a rukkola.hu-ra, amit szívesen elküldenénk másnak és máris elhappolhatunk egy általunk kiszemelt könyvet. A kötetek eljuttatása az új gazdájukhoz a rukkoló dolga. A keresés a moly.hu API-jának köszönhetően könnyű, a keresőmezőben elég a könyv címét megadni, máris látható a moly.hu-s adatlapja. A szolgáltatás ingyenes. További részletek itt.