Bojkottól menekült meg Harisnyás Pippi hazájában, Svédországban, ahol az váltott ki nagy felzúdulást, hogy a világhírű gyerekirodalmi figura jogai felett őrködő cég nem engedélyezte a történet egyik hősének egy gyászjelentésen való szerepeltetését.

Egy háromévesen elhunyt kisfiú szülei szerették volna a gyászjelentésre nyomtatni Harisnyás Pippi kedves majmocskájának, Nilsson úrnak a képét, a majom volt ugyanis az elhunyt kisgyerek kedvenc mesehőse. Miután a jogbirtokos cég nemet mondott, ismert személyiségek pénteken bojkottot hirdettek emiatt. Köztük volt Camilla Läckberg, az egyik legsikeresebb svéd krimiíró is. Ennek hatására a Saltkraakan nevű vállalkozás vasárnap végül visszatáncolt, és nyilvánosan bocsánatot kért. "Sajnáljuk, hogy nemleges válaszunk miatt sok fájdalommal és csalódással járultunk hozzá a hatalmas gyászhoz. Bocsánatot kérünk, és Nilsson úr természetesen szerepelhet a gyászjelentésen, amennyiben a hozzátartozók még úgy szeretnék" - írta Nils Nyman, a vállalkozás vezetője holnapján.

Harisnyás Pippi alakját a világhírű gyermekkönyvíró, Astrid Lindgren alkotta meg, kalandjai számos filmfeldolgozást értek meg, a szerzőről elnevezett emlékdíj pedig a világ legjelentősebb gyermek- és ifjúsági irodalmi elismerése, amellyel ötmillió svéd korona (kb. 540 ezer euró) jár. (MTI)