A Costa Book Awards január elején odaítélt regényírói trófeája után Hilary Mantel a brit irodalmi elismerés nagydíját is elnyerte Bring Up the Bodies (magyarul: Holtaknak menete, Cartaphilus, 2012) című történelmi munkájával.

Az Egyesült Királyságban és Írországban élő írókat évente regény, első regény, életrajz, költészet és gyermekkönyv kategóriában jutalmazó Costa Book-díj idei nyertesei közül a Jenni Murray vezette zsűri választotta ki abszolút győztesnek Mantel regényét.

A BBC online beszámolója szerint a testület nehezen hozta meg döntését, egyfelől azért, mert egymástól különböző műfajú könyveket kellett összehasonlítaniuk, másfelől pedig azért, mert Mantel már több fontos irodalmi díjat is kapott a VIII. Henrik udvarában játszódó, a király főminiszteréről, Thomas Cromwellről szóló történelmi regényéért. Mint a zsűri elnöke, Murray elmondta, végül nem hagyták, hogy a korábbi elismerések befolyásolják döntésüket. "Egyszerűen ez volt a legjobb könyv" - fogalmazott.

A Holtaknak menete korábban a Booker-díjat, január elején pedig a Costa Book Awards öt kategóriában odaítélt díját is elhozta (a legjobb regényért). Most, hogy a kategóriagyőztesek közül neki ítélték a Costa Év Könyve (Costa Book of the Year) címet, Mantel lett az első író, aki egy évben mind a két rangos brit irodalmi elismerést, a Bookert és a nagy Costát is megszerezte.

Mantel könyve az első regényével jelentkező Francesca Segal The Innocents című munkájával, Kathleen Jamie The Overhaul című verseskötetével, Mary és Bryan Talbot Dotter of Her Father's Eyes című képregényes életrajzával, valamint Sally Gardner Maggot Moon című gyerekkönyvével versengett a fődíjért. A Costa Book Awards nagydíjával 25 ezer fontos pénzjutalom is jár.

"Nem kérek elnézést, boldog vagyok, és az a dolgom, hogy további könyveket írjak, amelyek újabb díjakra lesznek méltóak" - jelentette ki a nagydíjról értesülve Mantel. Hozzátette: korábban nem halmozták el díjakkal, folyton a második helyre szorult.

Hilary Mantel az első nő és egyben az első brit szerző, aki kétszer is megkapta a Booker-díjat. Először 2009-ben nyert Thomas Cromwell-trilógiájának első részével, a Farkasbőrben (Wolf Hall) című regénnyel, tavaly októberben pedig a Holtaknak menete (Bring Up the Bodies) című folytatással győzte meg a díjat odaítélő zsűrit.

A Cromwell-trilógia befejező részét 2015-re ígérte a 60 esztendős írónő.

Az 1985 óta publikáló Mantelt regényíróként és irodalomkritikusként is tisztelet övezi Nagy-Britanniában. Munkásságáért II. Erzsébet királynő az egyik legmagasabb polgári kitüntetést, a Brit Birodalom Rendjének Parancsnoka (CBE) címet adományozta neki 2006-ban.

Kapcsolódó cikkünk:
Hilary Mantel történelmet írt második Booker-díjával 

(MTI/Kötve-fűzve)