Pintér Bence és Pintér Máté András nem testvérek: a huszonegy éves szerzőpáros alternatív történelmi regénye, szivarhajó utolsó útja, amelyben az 1848-49-es szabadságharc győzött, és megvalósult a Dunai Konföderáció, október 9-én jelenik meg. Az alternatív történelmi regény ritka műfaj itthon, az elmúlt húsz évből például Trenka Csaba Gábor regénye, az Egyenlítői Magyar Afrika sorolható ide, és a tizenhat éves kortól ajánlott ifjúsági regényből sincs sok a kortárs magyar irodalomban. A szerzőkről arról beszélgettünk, mitől lehet érdekes egy 19. század végi történet a tizenéves olvasóknak, mi a baj Ferenc József pofaszakállával, kell-e vér és halál egy ifjúsági regénybe?

Ha megjelenik egy kortárs ifjúsági könyv magyar szerzőtől, az önmagában is eseménynek számít: általában kevés születik, és különösen az utóbbi egy-két évben ezek is inkább a meseregények közül kerültek ki. Miért dönt úgy két húszéves fiatal, hogy ifjúsági regényt írjon? Éreztetek esetleg valamilyen hiányt?

Pintér Bence (PB): Tök véletlenül csöppentünk bele, igazából nem ifjúsági könyvnek terveztük. Írtunk egy regényt, ami a kiadóval együtt dolgozva lett végül ifjúsági. Két éve kezdtünk el írni, 18-19 évesen, és valami olyat akartunk összerakni, ami nekünk tetszik. Nem tudatos volt, nem ennek szántuk, de valóban olvasható ifjúsági regényként. Lehet azért, mert eleve fiatal felnőttként álltunk neki, akik vágynak a kalandra, az izgalomra, de már a politikai, közéleti összefüggések is érdeklik őket.

Az ajánló A szivarhajót Verne Gyulával és James Bonddal köti össze, ezek a párhuzamok stimmelnek szerintetek? Mit olvastok, mi inspirál titeket?

Pintér Máté András (PMA): Verne abból a szempontból mindenképpen stimmel, hogy egy 19. századi kalandregényt írtunk, de a halak osztályozásáról szóló hosszú részeket James Bond-os akciókkal váltottuk ki. Olvasmányélményként nekem James Bond kimaradt, a Fleming-könyveket inkább kuriózumként tartom fontosnak, de Vernét a mai napig szívesen olvasom. Borisz Akunyin követendő példa még számomra, a  Fandorin-sorozat nagyon jó, korhű kalandregény krimielemekkel, Tolsztojt idéző realizmussal.
PB: És a párhuzamok között említhetnénk Jókaitól
A jövő század regényét, de sokat tanultunk John le Carré kémtörténeteiből és a noirból is. Tizenöt évesen olvastam Hammett-től A máltai sólyom krimit, azóta számomra nagyon meghatározó. Ha leülök írni, előtte általában Hammettet, Chandlert olvasok, mert ezek után tök jól megy a munka.
PMA: Sokat tanultunk Chandler és Hammett pontos leírásaiból, gazdag jelzőiből.

Miért éppen Kossuth álma, a Dunai Konföderáció lehetőségével játszotok? Imádtátok a törit?

PMA: Imádtuk a töriórákat, az tuti, a 19. századot pedig különösen. Úgy éreztük, kizárólag ez az a korszak, amivel foglalkozni szeretnénk. Ha a jövőbe helyeztük volna a cselekményt, megrekedtünk volna a nagy kedvencünk, Philip K. Dick világának másolásánál, de lassan eljutunk talán majd oda is, hogy kitaláljunk egy jövőbeli társadalmat.
PB: Sőt annyira imádtuk a törit, hogy azóta Máté félig, én pedig már végzett okleveles történész vagyok. A 19. században még a nagypolitikának is különleges bája van. Olyan pontot kerestünk, ahol valamilyen módon Közép-Európa világhatalmi tényező lehet, erre tökéletesen alkalmas a Dunai Konföderáció tervezete, amit nyilván kicsit át kellett gyúrnunk, hogy realisztikus, hihető alternatív múlt lehessen. Például nálunk nem a francia az államnyelv, nincs államnyelv, de németül azért mindenki beszél. Kossuth tervezete szerint Magyarország megőrzi a területi integritását, külön országként, demokratikus berendezkedéssel működik Horvátország és Erdély is. Ezt természetesen megtartottuk, de kibővítettük a konföderáció körét: a kossuthi három-négy helyett tíz-tizenegy államra.
PMA: Mintha egy újabb lovagkor lenne ez az időszak: a feszültségeket nem a reálpolitika győzelme, hanem még az idealizmus győzelme gerjeszti. A miliő, az udvariassági normák, az
Egy magyar nábobban is olvasható párbajok remekül passzolnak egy kalandregényhez.

Pintér Bence

Ha alapból különleges bája van ennek a korszaknak, miért döntöttek mégis egy alternatív történelem mellett?

PB: Mert a valós történelmünkben ez a régió nem erős. Bármennyire is szép dolog a monarchiára meg Ferenc József pofaszakállára visszaemlékezni, az Osztrák-Magyar Monarchia nem számított komoly tényezőnek a világpolitikában, egy német hátország volt. Nyilván lehet jó kalandregényt írni róla így is, de mi nem egy ilyen Európát akartunk helyszínnek. Nagyon érdekes munka, hogy bár mélyen beleástuk magunkat a korszakba, mégis az történhet, amit mi akarunk. Ha akarjuk, megírunk egy soha ki nem tört polgárháborút, aminek a kimenetelét hozzáigazíthatjuk a megtörtént eseményekhez, egy valós pontból levezethetünk egy hihető fiktív kronológiát. Úgy gondolom, reálisnak ható alternatív történelmi regényt százötven év távlatából lehet írni. A rizs és a só évei című könyv péládul az Európát kipucoló pestisjárvány után játszódik, a regény szerint ezt követően India és Kína veszi át a hatalmat. Ez nagyon szórakoztató, de nehéz megfogni, reálisnak érezni.

A regényetekből hiányzik a kortárs bestseller ifjúsági regények, például Az éhezők vidala vagy a vámpírregények erőszakossága, Patrick Ness kemény világa.

PMA: Ez a kor miliőjéből fakad, ahol mindenki úriember, ott nem vágunk pofán senkit sem indokkal, sem indokolatlanul. Persze az erőszak bizonyos formái nálunk is felbukkannak: az alternatív univerzumban létrejön a Spanyol-Francia Császárság, mert Spanyolországot lerohanták a franciák - nem biztos, hogy ez reális, de úgy éreztük, simán megléphetjük.
PB:
Az éhezők viadalához hasonló regényekben az erőszak lényege, hogy egy bizonyos rétegnek az jelenti a szórakozást, ha emberek ölik egymást, egy elborzasztó és szörnyű világban játszódnak. Nekünk nyilván van egy főgonoszunk, és kis túlzással azt is mondhatjuk, miatta nagyobb a body count, mint amikor a Halálcsillag felrobbant egy bolygót. A szivarhajó utolsó útjában is elég sokan halnak meg, de itt nem a hogyan a hangsúlyos.

Pintér Máté András

Amikor Patrick Nesst megkérdezték arról, miért ír egy agresszív, sötét világról a kamaszoknak, azt válaszolta, azért, mert ők szeretnek erről olvasni. A ti Verne Gyula-i világotok mennyire érdekelheti ma a tizenhat pluszos korosztályt?

PMA: Ness kijelentésében lehet valami, a kétezres években én is imádtam a Van Damme-filmeket, a Rambót, a Dragonballt, mindent, aminek a címében szerepelt a vér szó. Ez talán fakadhat abból, hogy a pozitív utópia, egy békés világ rohadtul unalmas tud lenni. A mi generációnknak ráadásul még egy forradalom sem jutott, más a viszonyunk a békés időszakokhoz, hiszen nem ismerjük, milyen az, amikor mindez hiányzik. A szivarhajó utolsó útja egy, a mostanihoz hasonló békekort dolgoz fel, de úgy, hogy rámutat arra, milyen veszélyek, feszültségek vannak a felszín alatt. A 19. századi úriemberek világa másként agresszív, mint a torokátvágós lovagkor vagy egy 20. századi háború, konszolidált mértékben mégis erőszakos.

A szivarhajó utolsó útjában egy rejtélyes alak ellopja a Konföderáció legújabb titkos fejlesztését, egy hadi szivarhajót. Nagyon emlékeztet ez a csavar Baráth Katalinéra A türkizkék hegedűben.

PB: Mindkét könyv történelmi regény klasszikus kalandregényes elemekkel. Az egyik Sherlock Holmes novellában is ellopják egy tengerészeti romboló terveit. A 19. század vége, a 20. század eleje az a kor, amikor olyan dolgokat találtak fel, amiket érdemes ellopni. Amikor írtuk A szivarhajó utolsó útját, még nem olvastuk A türkizkék hegedűt, a hasonlóság a választott kor egyezéséből fakad.
PMA: A korszakból következik az is, hogy Fiume lesz a fő helyszín Baráth Katalin és a mi regényünkben is.

Mi is ez a szivarhajó?

PMA: Ez a Zeppelin szép magyarul megfogalmazva, mert egy alternatív univerzumban semmi garancia nincs arra, hogy Zeppelin gróf találja fel a léghajót.

Közösen írtátok A szivarhajó utolsó útját, voltak nagy veszekedések?

PMA: Nem jellemzőek, de persze vannak vitáink.
PB: Például, hogy hol játszódjon a regény, Belgrádban vagy Fiumében.
PMA: Na, az például úgy volt, hogy megírtuk nagyjából a történet felét, amikor Bence kitalálta, helyezzük át inkább Fiumébe.
PB: Nem véletlenül: Belgrádról egyetlen útikönyvet találtunk 1965-ből, ami a sztori szempontjából használhatatlan volt, Fiuméhoz viszont nagyon jó forrásokat gyűjtöttünk.

Fotó: Pályi Zsófia