Az idei év legjobb kárpátaljai könyvéért járó díjat a legnagyobb ungvári könyvesboltban rendezett ortodox Mikulás-napi könyvfesztiválon adták át a Kárpátalja 1919-2009: történelem, politika, kultúra című kiadványnak. A magyar és ukrán szerzők - köztük öt magyarországi és hat Ukrajnában élő magyar társadalomtudós - tanulmányait tartalmazó, a témáját és annak megközelítési módját tekintve úttörőnek számító kötet magyar és ukrán nyelven jelent meg idén tavasszal.

A kötet összeállítóinak célja az volt, hogy a magyarul és ukránul megjelentetett tanulmányokkal meghaladják a korábbi, kizárólagos nemzeti látószögeket. A két évig tartó munka eredményeként elkészült könyv négy fejezetben tárgyalja a 20. században több állam fennhatósága alá (Csehszlovákia, Magyarország, a Szovjetunió és Ukrajna) került Kárpátalja történetét. A hagyományos történeti korszak szerinti tagoláson kívül külön részt szenteltek az elmúlt évszázad nyelvpolitikai törekvéseinek és változásainak.

A kétnyelvű történeti monográfia az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete és az Ungvári Nemzeti Egyetem Politikai Regionalizmus Kutatóintézete, valamint a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szakembereinek együttműködésével készült. (MTI)