Exhumálhatják Pablo Neruda Nobel-díjas chilei költő holttestét, hogy megállapítsák, gyilkosság áldozata volt-e – írja a The Telegraph. Neruda hazájában vezető kommunista politikusnak számított, 1973. szeptember 23-án 69 éves korában hunyt el, halotti anyakönyvi kivonata szerint prosztatarákja győzte le. Nem először vetődik fel a gyanú, hogy Neruda halála körül valami nem stimmel. A költő 12 nappal azután hunyt el, hogy közeli jó barátja, Salvador Allende szocialista kormányfő ellen katonai puccsot hajtottak végre. A hatalmat Augusto Pinochet tábornok vette át, aki 15 éven keresztül volt Chile keménykezű diktátora. Salvador Allende a puccs során rejtélyes körülmények között meghalt, az eset egyértelmű tisztázására csak nemrég került sor.  Egy nemzetközi orvoscsoport megerősítette, hogy az egykori elnök öngyilkos lett.

A chilei kommunista párt most a népszerű költő, Pablo Neruda halálának körülményeit szeretné tisztázni, hogy kiderüljön, valós-e az a feltételezés, miszerint Pinocheték megmérgezték. Ha a vádak beigazolódnak, valószínűleg hatalmas felháborodás tör ki, mivel Chile egyik legnépszerűbb költőjéről van szó. A gyanút erősíti, hogy bár Pablo Neruda hivatalosan prosztatarákban hunyt el, egy későbbi vizsgálat szerint azonban szívroham okozta a halálát. A rejtélyt tovább fokozza, hogy a költő sofőrje úgy emlékszik, főnöke egy „titokzatos injekciót” kapott, amikor bevitték a kórházba a szokásos rákkezelésre.

A pontosan öt éve elhunyt Augusto Pinochetnek diktátori hatalmáról való lemondása után sem kellett felelnie bűneiért: életfogytiglani szenátorsága miatt megmenekült a felelősségre vonástól. A chilei kommunista párt nemrég beadott indítványára a bíróság 1972 és 1990 között 752 olyan halálesetet vizsgál felül, melyek összefüggésbe hozhatóak Pinochet rezsimjével.