Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
kötve-fűzve

Kétszer halt meg, de nem hiába



A jó történeteket ezerszer el lehet mesélni. Hiszen minden alkalommal újabb részletekkel, árnyalatokkal gazdagodhat. Ilyen történetről szól A Vagdalthús hadművelet című könyv: a II. világháború iránt csak felszínesen érdeklődők is hallottak már a hulláról, akit az angolok használtak, hogy félrevezessék a nácikat. Az akcióról film készült, írtak róla könyvet; nem egy ismeretlen, elfelejtett epizódja annak a kornak, amelyben - a világ minden bonyolultsága ellenére - a jó és a rossz küzdött egymással.

Tovább
0

Tinik erednek a véres pénz nyomába



A Vérvörös olyan témákat érint, amiket az ifjúsági irodalom ritkán, mint például az iskolai erőszak. Úgyhogy bár tele van fogyatékosságokkal, mégis érdemes elolvasni.

Tovább
0

Ez a könyv iható és tele van jó tanáccsal



Évente 3,4 millió ember hal meg vízzel összefüggésbe hozható betegségekben. A legtöbben nem is tudják, hogy a víz, amit fogyasztanak megfertőzheti őket, és a szennyezett víz megtisztításáról sincsenek elképezeléseik. A halálozások számát, és a megelőzést szolgáló tudás terjesztését tűzte ki célul a WaterIsLife nevű kezdeményezés, akik új projektjükben a Carnegie Melon és a Virginiai Egyetem kutatóival fogtak össze, hogy megalkothassák az iható könyvet.

Tovább
0

Egy helyen olvasható az összes Lonely Planet útikönyv



Márciusban jelentette be a legnagyobb online dokumentummegosztó, a Scribd, hogy együttműködést kötött a Lonely Planettel, és mostanra már tényleg ott vannak a népszerű útikönyvek a Scribd kínálatában. A szolgáltatás ára egy feliratkozás és havi 9 dollár (kb. 2000 forint), és ezért az összes Lonely Planet könyvhöz hozzáférünk. A regisztrációtól számított első hónap ráadásul még ingyenes is.

A könyvpiacot ugye általában megrepesztette az internet, és ennek a folyamatnak az útikönyvek kifejezetten megitták a levét. Sorra tűnnek el a nyomtatott kiadványok, és még az olyan óriások, mint a Lonely Planet is kínlódnak. A cég tavalyi eladásán például 112 millió dollárt bukott a BBC (erről itt írt az Origo), úgyhogy logikus döntés összefonódni a Scribddel, arról nem is beszélve, hogy a világ utazóinak számára is kényelmes és méltányos megoldást találtak.

via Galleycat

Tovább
0

Az apám a zodiákus gyilkos



Az Egyesült Államokban a napokban megjelent memoárkötet, a The Most Dangerous Animal of All (A legveszélyesebb állat) szerzője nem kisebb dolgot állít, mint hogy az ő apja a zodiákus gyilkos, azaz az egyik leghíresebb amerikai sorozatgyilkos, akinek a mai napig sem sikerült a nyomára bukkanni.

Tovább
0

A magyar értelmiség egyharmadát nem érdekli, hogy legálisan olvas-e egy könyvet




A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál látogatóit kérdezték egy kérdőívben az e-könyv olvasási szokásaikről. Az eredményekből látható, hogy már Magyarországon is egyre többen olvasnak e-könyvet, bár ha van lehetőség a nyomtatott könyvet választani, akkor a kitöltők 84%-a még mindig a papír felé hajlik. Az e-könyvet legtöbben az olcsósága miatt választják, és ha kell, akár illegális forrásból is beszerzik.

Tovább
4

Felnőni szívás, inkább olvasok



A young adult-könyvek sikeres kalauznak tűnnek az éppen saját lábra álló kamaszoknak és fiatal felnőtteknek. De mi az a YA, és miféle támaszt nyújthat az életben az Éhezők viadala?

Tovább
1

A hatalommal packázik, az meg kitünteti



Juan Gabriel Vásquez új regénye, A hírnév ugyanúgy a múlt temetetlen titkairól és az emlékezet rögös útjairól szól, mint a korábbiak, de az események mozgatórugója ezúttal nem a kolumbiai drogkereskedelem, és nem is az ország második világháborús története, hanem egy karikaturista élete.

Tovább
0

A gyilkosok a mennybe mennek



A reggeli kávéhoz szokás szerint bekapcsolom a rádiót. Alig élek, hajnali háromig olvastam, nem tudtam letenni a finn szerzőnő, Leena Lehtolainen magyarul nemrégiben megjelent, Egyszer úgyis meg kell halni című könyvét. A rádióban L. Ritók Nóra, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány létrehozója és működtetője arról beszél, hogy az évek során rá kellett jönnie, bármilyen jól működik az alapítvány iskolája, a mélyszegénységben élő gyerekeken az iskola intézménye nem tud segíteni. Alig néhányan képesek kitörni abból az életformából, amelybe beleszülettek. Mintha csak Lehtolainen hősét, Säde Vasarát hallanám.

Tovább
0

Valyr nyelvlecke kezdőknek



David Peterson nyelvész teljes nyelvrendszerré fejlesztette A tűz és jég dalában olvasható, illetve a Trónok harcában hallható valyr nyelvet, lefordított néhány gyakran előforduló mondatot nemes valyrra, amit bemagolva magunk is elsajátíthatunk pár remek, a hétköznapi életben teljesen haszontalan valyr kifejezést.

Tovább
0

A szenvedő szerkezet a felelősséget csökkenti



Fotók: Magácsi Márton (Origo)

Már magyarul is olvasható a Sofi Oksanen negyedik regénye, a Mikor eltűntek a galambok, amelyben az észt-finn írónő a propaganda működését igyekszik bemutatni. Mindehhez a KGB iratait kutatta és partizán naplót is olvasott, de folyamatosan szembesülnie kellett a források hitelességének kérdésével. A Galambok egységet alkot korábbi regényeivel, a Tisztogatással és a Sztálin teheneivel. Nemsokára érkezik a negyedik rész, amely már nem a második világháborúval és az azt követő időszakkal, hanem a közelmúlttal foglalkozik majd. Interjú.

Tovább
0

Ira Levin-életműsorozatot indít az Agave



Ira Levin első, az Agave kiadónál kiadott műve a Rosemary gyermeke lesz, ami Chuck Palahniuk előszavával a 2014-es Könyvhétre jelenik meg.

Tovább
0

Nem gyerekeknek való



A magyar képregénytörténelem egyik legnagyobb neve Zórád Ernő. A festőművészből lett képregényrajzoló először lenézte a szakmát, majd a legismertebb művelőjévé vált, messze az szuperhősök itthoni térnyerése előtt. Az Aranyásók Alaszkában képregényváltozata eredetileg 1977-ben jelent meg, részletekben, a Füles rejtvénymagazin számaiban. Ezeket a részeket adta ki egy kötetben a Nero Blanco Comix, a Zórád Ernő-sorozat első köteteként.

Tovább
0

Kun Árpádé a 2014-es Aegon művészeti díj



Tegnap, a Katona József Színházban tartott díjátadón kiderült, hogy a 2014-es Aegon Művészeti Díjat Kun Árpád kapja Boldog Észak című regényéért.

Tovább
0

Az igazi szerelme nem a doktor, hanem a gépjárművezető



Úgy tűnik, nem ununk rá a Mi, szemüvegesekre, a Bezzeg az én időmben-re, a Szalmalángra, a Hárman a szekrény tetején-re. Fél évszázada nyomjuk a kamaszlányok kezébe a pöttyös vagy csíkos borítóval ellátott regényeket, vagy legalábbis azokat az újrakiadásokat, amelyeket sokan annak idején még a Móra Könyvkiadó sorozatában ismertek meg. Annak ellenére, hogy újraolvasva ezek a könyvek sokszor kínosan didaktikusnak, szörnyen szocialistának vagy valószerűtlenül rózsaszínnek tűnnek.

Tovább
3

A cicikre vagy a könyvekre figyelünk?



A hétvégén az első tavaszi napsugarakat használták ki a New York-i Outdoor Co-ed Topless Pulp Fiction Appreciation Society tagjai, amikor a város több helyszínén eldobták a pólóikat és a melltartóikat, hogy az olvasás szexiségét hangsúlyozzák.

Tovább
0

Az Űrodüsszeia mint saját vízió



Kelemen Richárd a Tumblren mutatta meg diplomamunkájának részleteit, ami nem más, mint Arthur C. Clarke 2001: Űrodüsszeia című regényének illusztrált változata.

Kelemen a következőket írja: "Bár a könyv később került a publikum elé mint az azonos elnevezésű science-fiction film, világát a könyvben leírtak, valamint saját vízióm alapján dolgozom fel. Illusztrációim nem a szöveget követik, céljuk ettől elszakadva inkább a fejezetek közötti űr kiegészítése, a könyv hangulatának megteremtése."

Tovább
0

Egykor teniszpálya volt, ma szőnyegpadló



A napokban jelent meg Szegedy-Maszák Marianne könyve, a Csókolom a kezét. Az amerikai újságíró, író anyja a második világháború előtti legbefolyásosabb magyar zsidó család tagja volt, apja pedig fontos diplomata. A könyvben nyomon követhetjük a szülők kapcsolatát, és közben első kézből értesülünk a magyar politika alakulásáról és a holokausztról, és arról, hogy hogyan szóródik szét a világban egy kiterjedt család.

Tovább
0

Ceausescu ma nyerne a választásokon



Fotó: Hajdú D. András (Origo)

Daniel Banulescu a kortárs román irodalom egyik legismertebb alakja. Költőként kezdte a nyolcvanas években, versei egy részét erős szexuális tartalmuk miatt be is tiltották. 1994-ben robbant be, ekkor jelent meg a Csókolom a segged, szeretett vezérünk! című regénye, amelyben provokatív, szatirikus, mágikus-realista stílusban örökítette meg Ceausescu rendszerét. Banulescu tucatnyi nyelvre lefordított könyve most először magyarul is olvasható. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk vele, többek között arról, hogy mi a különbség a balkáni és a volt kommunista mentalitás között, illetve hogy a románok miért kezelik lenéző közönnyel a titkosszolgálati iratokat.

Tovább
0

Folyamatosan kudarcot vallottunk – interjú Závada Pállal



Fotó: Tuba Zoltán (Origo)

Závada Pál szerint bármilyen hagyományos emlékművet állítani hülyeség, és bár nem szabad türelmetlennek lennünk a múlttal való szembenézésben, a szándékos hazudozásba nem kellene belenyugodni. Úgy látja, a nemzeti önismeretet államilag szentesített, kötelező téboly váltotta fel, a tények pedig már senkit sem zavarnak. Az íróval legújabb könyve, a Természetes fény megjelenése apropóján beszélgettünk.

Tovább
5

A péntek éjjel a független könyvesboltoké



Péntek éjjel a kis, független könyvesboltok már harmadszor szervezik meg a Kis Könyves Éjt. Délután négy órától éjfélig járhatjuk be a programban résztvevő 25 budapesti könyvesboltot, illetve a csatlakozó vidéki helyszíneket.

Tovább
0

A diktátort egy kobold segíti



Megfigyelt focisták, egy eddig ismeretlen Shakespeare-dráma, Závada Pál új regénye, továbbá szerelem, háború, emigráció, illetve mágikus realizmus és krimi Ceausescu korában. Csütörtökön elkezdődött a huszonegyedik Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, itt lesz többek között Sofi Oksanen, Anne Applebaum és Daniel Banulescu - kilenc könyvet ajánlunk, amellyel minden bizonnyal ott találkozhatunk először.

Tovább
0

Nem tudott jelenteni róla, annyira gyűlölte



Az elmúlt évtizedek Kelet-Európája kulturális, társadalmi és politikai párbeszédének jellegzetes és tanulságos eleme az ügynökkérdés. A széles közvéleményt itthon viszont csak azzal lehetett igazán megszólítani, ha egy híres emberről, politikusról, sportolóról vagy művészről kiderült, hogy ügynök volt, az azonban, hogy ki milyen szintű kollaboráns szerepet vállalt, sokszor zavaros és ellentmondásos, homályban maradt, és kevés kivételtől eltekintve komoly következményük nem is lett a feltárásoknak. Mégis, mára abban a szóban, hogy ügynök, a szocialista múlt minden negatívuma belesűrűsödött, egyúttal a mai történetírás toposzává vált, egyúttal pedig a könyvpiac egyik jokerévé is.

Két új könyv, az egyik a magyar futball és a titkosszolgálat kapcsolatának feltárásával, a másik az ügynökrendszer hátterével és nemzetközi példáival próbál rendet tenni a zavarban, és rávilágítani az itthoni problmékra. És Szex apóra.

Tovább
0

Evangéliumi pornó



A boldog hentes felesége állati jó könyv. Igaz, pont az állatok húzzák benne mindig a rövidebbet. Félbevágott kismalacok és szőrös kiskecskefejek hevernek szanaszét a lapjain. Nekem, aki minden szelet csirkemell elfogyasztása után lelkiismeret-furdalást érzek, ez komoly kihívást jelent. Pláne, hogy rögtön az első oldalon lelepleződök: én vagyok az a bölcsész, aki elvesztette kapcsolatát a valósággal, ami a könyv főhőse ("kincsem, az én férjem") szerint a legfőbb bűnök egyike.

Tovább
0

Meghalt Gabriel García Márquez



Marquez 1976-ban, kilenc évvel a Száz év magány publikálása után, és hat évvel a Nobel-díj előtt (forrás)

Mexikóvárosban, 87 éves korában elhunyt Gabriel García Márquez, Nobel-díjas kolumbiai író. Leghíresebb és legsikeresebb munkája az 1967-ben megjelent, majd' negyven nyelvre lefordított és több tízmillió példányban elkelt Száz év magány, ami egyben a modernkori latin-amerikai irodalom történetének mérföldköve is. Márquez a mágikus realista irodalom egyik legfontosabb képviselője.

Az író testvére két éve bejelentette, hogy Márquez régóta időskori demenciában szenved, és nem várható tőle újabb regény, ennek ellenére tavaly ősszel Márquez váratlanul megjelent egy bevásárlóközpont megnyitóján. Az író április 3-án került kórházba Mexikóvárosban, pár nap múlva hazatért otthonába, a halál is itt érte.

Tovább
0

Facebook

Utolsó kommentek

Címkefelhő

hír (295),kritika (238),krimi (70),képregény (58),interjú (57),magyar irodalom (56),borító (55),Magvető (52),gyerekirodalom (47),Európa Könyvkiadó (43),Európa Kiadó (40),Agave (39),összeállítás (38),nemsokára (34),Libri Kiadó (28),kortárs magyar (27),novella (25),gyerekkönyv (25),Ulpius-ház (23),sci-fi (23),dizájn (22),könyvtár (22),vers (22),programajánló (21),Scolar (21),e-könyv (21),Harry Potter (19),amerikai irodalom (19),cover design (18),Nobel-díj (17),ifjúsági irodalom (17),irodalmi díj (17),ponyva (17),illusztráció (16),Kondor Vilmos (15),Murakami Haruki (15),történelmi regény (15),Stephen King (15),J. K. Rowling (15),Geopen (13),skandináv krimi (13),Könyvfesztivál 2012 (13),Cartaphilus (13),latin-amerikai irodalom (13),infografika (13),észak-amerikai irodalom (13),regény (13),skandináv irodalom (12),portré (12),Bret Easton Ellis (12),könyvdizájn (12),fantasy (12),brit irodalom (12),Könyvfesztivál 2011 (12),életrajz (12),Scolar Kiadó (11),ifjúsági (11),orosz irodalom (11),olvasásnépszerűsítés (11),Könyvhét 2011 (11),Nyitott Könyvműhely (11),vicces (10),Magvető Kiadó (10),kézirat (10),Partvonal (10),családregény (10),ajánló (10),top10 (10),fordítás (10),adaptáció (10),Jonathan Franzen (10),könyvpiac (10),Michel Houellebecq (9),Umberto Eco (9),magánélet (9),irodalom (9),Baráth Katalin (9),könyvművesek (9),magyar krimi (9),Jo Nesbo (9),Gabriel García Márquez (9),ifjúsági regény (9),Ljudmila Ulickaja (9),memoár (8),francia irodalom (8),design (8),Krasznahorkai László (8),Agave Kiadó (8),romantikus (8),Berg Judit (8),Mario Vargas Llosa (8),történelem (8),könyvfesztivál 2013 (8),vámpírregény (8),Háy János (7),könyv (7),Szécsi Noémi (7),Animus (7),Lackfi János (7),Grecsó Krisztián (7),esszé (7),Man Booker-díj (7),horror (7),Cormac McCarthy (7),Agatha Christie (7),Neil Gaiman (7),német irodalom (7),kiállítás (7),DC Comics (6),költészet (6),cenzúra (6),Salman Rushdie (6),Bartos Erika (6),Könyvhét 2012 (6),Parti Nagy Lajos (6),angol irodalom (6),Tóth Krisztina (6),zombiregény (6),könyvbemutató (6),Stieg Larsson (6),japán irodalom (6),Jane Austen (6),Manó Könyvek (6),Batman (6),John le Carré (6),Kossuth Kiadó (6),ingyenkönyv (6),Sherlock Holmes (6),Ray Bradbury (5),tényirodalom (5),Shakespeare (5),Jaffa Kiadó (5),Budapest (5),Dés Mihály (5),A nagy Gatsby (5),Trónok harca (5),Superman (5),meghalt (5),képriport (5),kortárs (5),kemény krimi (5),Paolo Coelho (5),Andy Warhol (5),pályázat (5),1Q84 (5),J. D. Salinger (5),gasztro (5),Douglas Coupland (5),játék (5),Rejtő Jenő (5),Alice Munro (5),történelmi krimi (5),Könyvmolyképző (5),feminizmus (5),interjúkötet (5),Kertész Imre (5),Athenaeum (5),Jack Kerouac (5),film (5),Benedek Szabolcs (5),mese (5),Sofi Oksanen (5),dél-amerikai irodalom (5),pszicho (5),napló (5),északi irodalom (5),Frei Tamás (5)

RSS