Fotó: Hirling Bálint, Origo

Munkájához jó kondi kellett, minden másnap tornaterembe jár a mai napig. Úgy érzi, kihalófélben van, de az emberek nem hiányznak neki, csak az oroszlánok. Hubert Géza Wells dolgozott Homoki Nagy István klasszikus állatfilmjén, a Cimborákon, 1956 után Amerikába emigrált, ahol sok más mellett az Elza kölykei, a Távol Afrikától, a Csupasz pisztoly 2. és a Babe 2. forgatásán dolgozott dublőzként, állatidomárként. A kétszeres Oscar-díjas, nyugdíjas hollywoodi állatszínész, idomár most megjelent könyvében, Az állatidomár is emberben legemlékezetesebb forgatásairól mesél. Zavarja, hogy állatvédők igazságtalanul támadták.

Amerikában felvette a Hubert Géza Wells nevet, amelynek rövidített formája megegyezik H. G. Wells íróéval. Nem okozott gondot soha a névhasonlóság?

Féltréfából történt így. Amikor felvettem az állampolgárságot Amerikában, akkor a kezdőbetűk egyrészt adták magukat, másrészt kifejezetten tetszett a hasonlóság Wells nevével.

Hisz a név és a sors összefonódásában? Az erdészek és vadászok védőszentje után kapta a Hubert nevet. H. G. Wells regénye, a Dr. Moreau szigete pedig az emberek és az állatok keresztezéséről szól.

Különös dolgok ezek valóban, de a név és a sors összefonódása teljesen véletlen.

Zavarba lehet hozni azzal, ha „elvetemült állatkizsákmányolónak” tartják?

Csak akkor bánt, ha igazságtalanul támadnak.

Többször utal arra a könyvében, hogy milyen magányos életet él egy állatidomár, egy helyen azt írja, „az idomárok pedig egyébként sem emberek”, és „a szó legszorosabb értelmében kihalófélben levő fajt” képviselnek.

A technika fejlődésének nem lehet határt szabni. A számítógépes képalkotás, a CGI egyre jobb, nagyon komoly szerepe van abban, hogy kihalófélben vagyunk. Ha eltűnnek az állatidomárok, az élet akkor is menni fog tovább, hiszen mindig is egy szűk kör foglalkozása volt, nem voltunk soha igazán előtérben, de azt gondolom, valódi állatok nélkül nem lesz olyan színes a filmszakma. Az Elza és kölykeit ha CGI-jal készítették volna, kevésbé volna megható, magával ragadó.

Mit adnak ma az élő állatok a filmekhez? A Pi életében a tigris már meglehetősen élethű volt, nem az Alkonyat gagyi farkasait idézte.

Amikor megnéztem a Pi életét, rögtön kiszúrtam azt a 27 jelenetet, amit a valódi tigrissel vettek fel. Apróságok alapján vehető észre, de annak, aki állatokkal filmezett, ezek egyből feltűnnek. A technikai fejlődés ellenére még mindig másként mozog, másként olvad a háttérbe. Bizonyos fokig az én illúziómat lerontja, a régi világban a színész és az állat valóban együtt játszott, a helyzetek valóban feszültek voltak.

A könyvében az állatvédőket is okolja amiatt, hogy az idomárok eltűnőben vannak.

Aki azt mondja, hogy „jaj, szegény állat”, annak el szoktam mesélni, hogy amikor visszamegyünk egy-egy forgatásról, az oroszlánokat elengedem már a ketrecüktől száz méterre, és úgy mennek be a ketrecükbe, mintha zsinóron húznák őket. Az az ő otthonuk, ott élnek, ott érzik biztonságban magukat, a legtöbb állat fogságban születik, nem ritkán generációk óta. És egyébként sem lehetne az oroszlánt vagy az elefántot meggyőzni arról, hogy olyasmit csináljon a forgatáson, amit nem akar. Ezért aztán többször át is kell gondolni a rendezővel közösen, hogy hogyan oldjuk meg a jeleneteket. Az állatvédők azt akarják, hogy a westernfilmekben ne legyenek lovak, a családi filmekben ne legyenek kutyák és macskák sem. Ez utópia, állatok azóta szerepelnek filmekben, amióta forgatják őket.

Jól következtetek, hogy ön lovakkal nem dolgozott?

Igen, a lovaktól távoltartottam magamat. De ennek is megvolt az oka. A háború alatt a németek, majd az oroszok az összes lovunkat elvitték, kivéve két kis mongol pónit, ezeken próbáltam lovagolni, de úgy feltörte a gerincük a hátsó részem, hogy egy életre elég volt. A másik ok, hogy lovakkal nagyon sokan foglalkoznak, ott vannak a cowboyok, rájuk lehet bízni a filmes munkát.

Az HBO részben azért kaszálta el a Befutó című sorozatot, mert a forgatás alatt három ló is elpusztult. Lehet érteni, miért harcolnak a szervezetek az állatmentes filmekért.

Nem ismerem a részleteket, de abban biztos vagyok, hogy a legjobb szándék ellenére történt balesetekről van szó. Nem tudom, mi lehetett a rendezői kérés, talán az volt túl nehéz. Az állatok nagyon ritkán sérülnek, nem is emlékszem, hogy nálunk ilyen előfordult volna. Inkább az idomárok, dublőzök szereznek sebeket.

A könyvében a Távol Afrikától forgatásáról írva is említi, hogy a rendezői, produceri elvárások és a megvalósítható jelenetek nem mindig találkoznak.

Legtöbbször azért megoldható, amit kérnek. Nem szabad félni sem a rendezőtől, sem az állattól. Azért vesznek fel, mert bíznak bennem, mindig le lehet ülni, hogy átbeszéljük, ez és ez a jelenet miért nem fog működni, és mit csinálhatnánk helyette. Egy forgatócsoportban csak az idomár ismeri az állatokat, bár mindenki azt hiszi, hogy ismeri őket, erről szó sincs. Mindig mondják, hogy „ó, hát nekem van otthon egy kutyám”, erre vissza szoktam kérdezni, hogy akkor miért nem a te kutyád van itt. Egyszer volt egy nagyon furcsa és veszélyes kérés hozzám: a rendező azt szerette volna, ha az oroszlán fent áll a domb tetején, és aztán ránk ugrik, elkap minket, idomárokat. Mondtam, hogy ezt nem fogom megcsinálni, ennél jobban szeretek élni.

Melyik sérülésén lepődött meg a legjobban?

Az egyik legmeglepőbb sérülésemet, ami nagyon komoly is lehetett volna, egy pézsmatulok okozta. Egy színész dublőze voltam a Hajótöröttekben [The Sea Gypsies], harmadszorra vettük fel a jelenetet, amikor már nem tudtam kicselezni a pézsmatulkot, és hátulról beleütött a combomba. Ez az állat már az első pillanattól csak egyet akart, hogy megöljön, nagyon tudatos volt végig. A nagymacskák nem tervezik, náluk hirtelen hangulatváltozás miatt fordulnak elő a balesetek. De ez a növényevő tervezte és akarta a vesztemet. Egészen félelmetes volt.

Melyik állata volt a legkiszámíthatatlanabb?

A medve. A medve furcsa állat, és okosabb a lónál is. Még Magyarországon, Homoki Nagy csoportjában dolgoztam, amikor hoztak Erdélyből egy kis, talán 8 hónapos medvét, etettem a cuclival, ami nagyon ízlett neki, olyan volt, mint egy plüssmackó. Amint elfogyott a tej, abban a pillanatban, minden figyelmeztetés nélkül már marcangolt volna. A nagy is pont így csinálja. Két éve az egyik kedves kollégám öccsét megölte a medvéje. Odament hozzá, felágaskodott, és átharapta a torkát minden figyelmeztetés nélkül.

Előfordult, hogy egy állatot ki kellett vennie a forgatásból, mert nem tudtak együtt dolgozni?

Nem emlékszem ilyenre. Mindig legalább két egymásra nagyon hasonlító állatot vittem magammal. Úgy választottam ki a dublőzöket, hogy kiegészítsék egymást: az egyik például gyorsan tudott szaladni, a másik nagyot tudott ugrani, így nem volt gond soha a megvalósítással.

Ha néz egy filmet, felismeri a dublőz állatokat?

Elég gyakran, mert rögtön a füleket nézem, az alapján jól megállapítható, melyik jelenetben váltottak közöttük.

Teljesen más szemszögből mutatja be Hollywoodot, mint amit megszokhattunk. A legfurcsább talán az, hogy egy édes vidrát sem engednek közel magukhoz a színészek.

Őszintén szólva én sem engedtem volna, mert nem tudtam volna garantálni, hogy nem fogja megharapni őket. Ez egy kiváló állatszereplője volt a Csillogó vízgyűrűk filmnek, de valami oknál fogva, bár velem nagyon jól kijött, a színészeket és a statisztákat nem kedvelte. Az állatok és a színészek kapcsolata kivétel nélkül csak a forgatás ideje alatt tartott, a forgatáson kívül nem. A legtöbbnek volt valamilyen háziállata, azzal törődtek, szerették, de az én állataim csak munkát jelentettek a számukra.

Lerántja a leplet a leghíresebb, Guinness-rekorder korú csimpánzról, Csitáról is.

Ez mindig is bosszantott. Csitáról, Johnny Weissmüller egykori társáról a Tarzan-filmekből, azt terjesztették, hogy 75 éves. Írt róla a Newsweek, még a Los Angeles Times is. Vujity Tvrtko is bevette, meg is keresett, hogy segítsek neki, nem akarta elhinni nekem, hogy a történet hazugság. Hárman, egykori kollégáimmal azonban tudjuk az igazságot. A Csita nevű, kb. 7 éves csimpánz a Pacific Ocean Parkban volt, amikor 1967-ben bezárták a helyet, és Tony Gentryhez került, majd mikor Tony kiöregedett, 1991-ben odaadta az unokaöccsének. Tony érdekes ember volt, nagyon ügyes volt, de a legjobban hazudni tudott, egy kusza sztorit hagyott a rokonára is. Hogy hogyan szerezte a majmot, mindig másként mesélte, hol Libériából, hol Belga Kongóból hozta, és az évszámok is változtak. Biztosan tudom, hogy ez a majom egy filmben sem szerepelt. A Doktor Dolittle-ben is állítólag ez a matuzsálem Csita játszott, de ezen a filmen én is dolgoztam az elejétől a végéig, és biztosíthatok mindenkit, hogy egy másik nőstény majommal forgattunk.

Melyik munkájára a legbüszkébb?

A Távol Afrikától filmre, mert abban mindent kihoztunk az oroszlánokból, amit csak lehetett. Érdekes módon a Sheena, a dzsungel királynője, ami a tíz legrosszabb film között van, a másik kedvencem, mert olyan jó élmények kötnek hozzá, tényleg megbecsültek minket és még a pénz sem volt probléma.

Volt olyan helyszín, amit inkább kihagyott volna?

Volt. Kambodzsa. Nagyon szép és remek hely, de két hét bőven elég lett volna belőle, mi viszont négy hónapot töltöttünk ott. Pláne tigrisekkel dolgozni, akik nem szeretik ezt a trópusi hőséget, nagyon nehéz volt. A klíma olyan volt, hogy reggel mikor kiléptél a szobádból, hogy elmenj a reggelizőig, már csurom víz voltál a melegtől.

Az állatidomárok tartják egymással a kapcsolatot?

Hogyne! Szükségünk is van egymásra: ha nekem nincs valamilyen állatom, akkor kölcsönkérek, bérlem mástól. Nagyon kevesen vagyunk, nem nehéz ismernünk egymást. Kaliforniában kb. 27 társvállalatnak van egyenként 4-5 állatidomárja. A kereslet alakítja a számunk, ami teljesen hullámzik, van év, hogy mindenki dolgozik, van, hogy szinte egyikünk sem.

Mi hiányzik a legjobban az állatidomári időkből?

Az afrikai oroszlán. A munka nem hiányzik, az emberek nem hiányoznak, csak az oroszlánok. Mert a legszebb munkáim Afrikával és az oroszlánokkal kapcsolódnak össze.

Forgatás közben - forrás: Az állatidomár is ember c. könyv

A könyvben is többször utal azokra a vadásztörténetekre, állatokról szóló regényekre, amelyek meghatározták a gyerekkorát. Van kedvence?

Fekete István könyveit imádom, annál szebben az állatokról nem írtak magyarul, de talán más nyelven sem. Az Elza és kölykei bár nagyon érdekes történet, Joy Adamson nem írt valami jól.

Most, hogy nem dolgozik állatokkal és befejezte a visszaemlékezéseit is, mivel foglalkozik?

Most is egy könyvön dolgozom. És megvettem Fekete István Emberek között című könyvének filmjogait, megírtam a forgatókönyvet magyarul és angolul, eddig mindenkinek tetszett, de financiális támogatást még nem sikerült találnom rá, ha ez sikerül, akkor úgy érzem, hátradőlhetek.